Kényszerleszállás, ezúttal Norvégiában
A Boeing típusú repülő Oslóból Amszterdamba tartott, amikor röviddel felszállás után jelentkezett a probléma.
Teljesen logikus lépés: a hajókon érkező turisták nem sokat tesznek a helyi kasszába, a vízi járművek ellenben szennyezők és ocsmányok a holland városra tornyosulva. A lépés beleillik a világszerte tomboló turistagyűlöletbe.
A szerző a Makronóm újságírója.
Amszterdam első lépésben mintegy felére csökkenti a kikötőjét használható óceánjáró hajók számát, majd tíz éven belül teljesen kitiltja azokat onnan – számol be a Bloomberg. Jelenleg évente 190 monstrum szuszakolja be magát a kikötőbe, ezt a számot 2026-ra máris drasztikusan csökkentenék, összesen száz kikötést engedélyezve. A teljes tilalom 2035-ben lép életbe, addigra megnyílik a 25 kilométerrel távolabb épülő kikötő.
A tiltással egy időben bevezetik azt a rendeletet is, hogy a hajóknak az ottlétük alatt a környezetszennyező saját generátoraik használata helyett a várostól kell energiát vásárolniuk. Az amszterdami vezetés szerint élhető, tiszta környezetet akarnak, a tengerjáró hajók és azok utasai azonban a turizmus egyik legszennyezőbb formáját képviselik.
A fővárosban a turizmus aggasztó méreteket öltött, amellyel a helyiek már nem tudnak és nem is akarnak megbirkózni. Az egynapos látogatók száma 2019 és 2023 között évi 2,5 milliós növekedéssel, 15,1 millió főre ugrott, míg a vendégéjszakák száma tavaly átlépte a 22,1 milliót, holott már évekkel ezelőtt az volt a cél a holland vezetés körében, hogy azt 20 millióban maximálják.
Bár a várost a turisták minden létező közlekedési eszközzel meg tudják közelíteni, a helyiek haragja leginkább a nagy tengerjáró hajókra zúdul. A hagyományosan zöldmegoldásokat favorizáló Amszterdamra a számítások szerint minden egyes vízi jármű 31 ezer teherautó kibocsátásának megfelelő károsanyagot zúdít, a haszon ellenben igen csekély. A hajóval érkező turisták ugyanis az étkezéseket és az alvást is a fedélzeten oldják meg, így a turisztikai bevétel szempontjából szinte irrelevánsnak tekinthető a jelenlétük.
Az amszterdami lépés természetesen nem egyedülálló. Világszerte hatalmas erőfeszítések zajlanak egyes városok részéről, hogy valahogyan visszaszorítsák az egyre növekvő turistaáradatot. Velence már 2021-ben kitiltotta a tengerjárókat, de Barcelonában, Dublinban, Dubrovnikban és Szantoríniben is maximalizálták a kikötési engedélyt kapó járművek számát.
Amszterdam azonban nem áll meg itt. A szélesebb körű offenzíva részét képezi, hogy erősen korlátozta a rövid távra kiadható lakások és apartmanok működési engedélyét, megtiltotta az új szállodák építését, valamint szigorított a közterületen elkövetett szabálysértések és a csendháborítás szabályainak megsértése esetén kiróható büntetéseken. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne csináljunk semmit, és csak nézzük, ahogyan a dolgok egyre rosszabbra fordulnak. A város élhetősége mindennél fontosabb számunkra” – nyilatkozta Amszterdam polgármesteri hivatalának szóvivője.
A város azzal együtt kitart a döntései mellett, hogy a bevételei nyilvánvalóan csökkenni fognak. Mint a szóvivő mondta: tisztában vannak a tiltó intézkedések drasztikusságával, ám ragaszkodnak azokhoz, különben Amszterdam elveszíti a vonzerejét mint lakóhely és mint beruházási célpont.
***
Fotó: MTI/EPA/Adam Vaughan
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.